Pixel-Mixek Projekt – Így készült

with Nincs hozzászólás

Aki bármilyen kapcsolatban áll velem a Facebookon, az már biztos értesült róla, hiszen hetek óta csak ezt lehet látni/hallani tőlem… 🙂 …de azért itt is elmondom: szept. 28-án útjára indult a Pixel – Mixek projekt, amely különleges képekkel és nem mindennapi szövegekkel kívánja felhívni a figyelmet a menhelyen élő, örökbefogadás szempontjából esélytelennek számító kutyákra.

A projektet hárman álmodtuk meg, Varga Viola, aki egyebek mellett a szövegeinket írta, Kecskeméti Zsani, aki a mi kapcsolattartónk és állandó segítőnk és én, aki persze fotóztam a kutyákat és szerkesztettem a projekt blogoldalát. Az első 10-es csapat tagságába pedig a Debreceni Kutyaház Állatotthon idős és/vagy sérült, “nemtökéletes” kutyáit választottuk be. Támogatóink – a Blöki Butik, a Szityike design és az A TE KutyasuliD – pedig különleges ajándékokkal és kedvezményekkel segítik a leendő gazdik elcsábítását. 🙂

A munkánk végeredményét itt tudjátok megnézni, ha még nem tettétek (megéri!): www.pixelmixek.blogspot.com

Most azonban folytatnám egy kis werk sztorizással, azoknak, akiket ez érdekel.

Mindig is akartam valamilyen módon segíteni, részt venni az állatvédelem munkájában, de 4 saját kutya mellett erre eddig nem sok lehetőségem volt. Nemrégiben azonban eszembe jutott, hogy itt ez az egész fotózás dolog, ezzel már lehetne kezdeni valamit. 🙂 Ahogy összeállt a fejemben a kezdeti kép, egyből tudtam kiket kell megkeresni, így lépett a képbe Viola és Zsani. Ezután pedig hárman álmodtuk tovább a projektet, a Debreceni Menhely pedig természetesen nagyon is nyitott volt az ötletünkre. Azt már az elején tudtam, hogy az esélytelen kutyáknak szeretnék lehetőséget adni ebben a projektben, de az első kategóriát – az időseket és/vagy sérülteket – már közösen választottuk.

Kezdetben több elképzelés, koncepció született meg, melyeket végül „el kellett engednünk”, ahogy egy kedves ismerősöm mondaná. 🙂 Sokan nem is gondolnák, de a kutyafotózás nem egyszerű feladat, még akkor sem, ha az ember jól képzett, különösen fegyelmezett kutyával dolgozik. A „mi kutyáink” azonban nem éppen ebbe a kategóriába tartoznak, bár kajáért és játékért igen motiváltak lettek ők is a pózolásra. 🙂 Igyekeztünk leegyszerűsíteni mindent, valahogy megtalálni az arany középutat, ahol a kutyák is jól érzik magukat, nem frusztráljuk őket túl sok új ingerrel egyszerre és mi is megkapjuk a nem átlagos képeinket.

Gondolatok és ötletek sokaságából így jött létre a végső koncepció, a kanapéval és a sok mamás-papás ill. kisgyerekes kiegészítővel. Nagy szavakkal körül tudnám írni, mi mit jelképez a képeken, de szerintem szükségtelen teletömni bárki fejét ezzel a művészkedős halandzsával. 🙂

Két fotózást terveztünk, azonban a második alkalommal különböző problémákba ütköztünk, így sok ötletet nem tudtunk megvalósítani végül, de igazából nem is bánjuk. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit így is elértünk, megalkottunk. A képek zöme az első alkalommal készült, ami egy sokórás fotózás volt, ahol megállás nélkül dolgoztunk. (Ez ugyebár baromisok csúszás-kúszás-mászást jelent, amit olyannyira megéreztem, hogy utána még 3-4 napig alig bírtam lábra állni… Szóval lábizmokat erősíteni szándékozók számára kifejezetten javasolni tudom a kutyafotózást. 😀 ) De hősök voltak a menhely dolgozói és önkéntesei is, akik egymás után hozták a modelleket, segítettek különböző kiegészítőket válogatni, jutalomfalattal, játékkal próbálták őket motiválni bármiféle pózolásra, vagyis leginkább a nyugton maradásra. 🙂 És a kutyák…. Csodálatosak voltak, bár ezt szerintem nem is kell mondanom, hiszen látszik a végeredményen. 🙂 <3

Amin szintén sokan meg szoktak lepődni, az az, amikor azt mondom, hogy közel sem ez volt a munka nagyobbik része. A fotók kidolgozására a fotózás idejének sokszorosát rá kell számolni általában és most még ezen felül a blog-oldalakat is létre kellett hozni, képestől, szövegestől, ami sok teendőt rótt mindhármunkra és az angol fordítóinkra is. És még ha nagyképűen is hangzik, akkor is azt kell, hogy mondjam, irtó királyak vagyunk, ugyanis extra gyorsan elkészültünk ezzel a szerintem szuperül sikerült, páratlan projekttel. 😀 Szóval nagyon-nagyon reméljük, hogy el tudjuk juttatni ezeket a mi nagyszerű négylábú kisnyugdíjasainkat virtuálisan és a valóságban is, az álomgazdikhoz, akiket annyira megérdemelnének! Bár ez utóbbi sajnos sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint ahogy először gondoltuk volna…

~ The end ~

A werk-fotókért köszönet Nagy Petrának!

Még egyszer utoljára elmondom… 🙂 Aki még nem tette meg, nézzen szét, tényleg megéri:

PIXEL-MIXEK 2015

 

 

Comments are closed.