A blogger motivációja . . .

with Nincs hozzászólás

Nem is tudom, hogy kezdjem. Ezzel kapcsolatban még mindig nehezen fogalmazok…

2015. januárjában elveszítettük a világ legcukibb kutyáját, aki a napi cukisági teendői mellett egyéb feladatokat is ellátott. Amellett, hogy a mi kis falkánk életét aranyozta be páratlan humorával, heti rendszerességgel járt velem dolgozni tanulásban akadályozott, valamint súlyosan, halmozottan sérült gyerekekhez. Ő volt életem egyik legnagyobb szerelme.

Azóta, amióta itt hagyott minket, millió dolog megfordult már a fejemben. Mit csináltam rosszul, mit csináltam jól az eddigi életemben…? Hosszú lenne mindezt végig venni, de nem is ezért írok most, itt, “bele a nagyvilágba”. Egy dolog tartozik csak ide, amit bánok, mégpedig az, hogy nem dokumentáltam az eddigi életünket. Nem készültek fotók, feljegyzések, kis irományok, beszámolók arról, hogy mit csinálunk mi… hogy mit csinált a világ legcukibb kutyája, míg itt élt köztünk.

Szeretném, ha ezentúl lenne nyoma annak, amit elértünk; annak, hogy milyen szuper kutyáim vannak. Ezért indult most ez a blog.

És később – ha már egy kicsivel könnyebb lesz – írok Róla is.

Isten veled, Tetris!

 

Ne jöjj el sírva síromig,

Nem fekszem itt, nem alszom itt;

Ezer fúvó szélben lakom

Gyémánt vagyok fénylő havon,

Érő kalászon nyári napfény,

Szelíd esőcske őszi estén,

Ott vagyok a reggeli csendben,

A könnyed napi sietségben,

Fejed fölött körző madár,

Csillagfény sötét éjszakán,

Nyíló virág szirma vagyok,

Néma csendben nálad lakok

A daloló madár vagyok,

S minden neked kedves dolog…

 

Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.

Comments are closed.